RAKD KI – HAGYD ITT – AU REVOIR

31 08 2010

Örültem, hogy kedvenc hidam, a Szabadság-híd közelébe költözök, de nem örültem magának a költözésnek: millió felesleges apróságom, lomom halmozódott fel az évek alatt a másik lakásban. Úgy döntöttem ‘új életet’ kezdek és amit lehet elajándékozok. Vagy kidobok, mint pl. a kötegekben álló prospektusokat, vagy a határidőnaplókat, amelyek tele voltak olyan bejegyzésekkel, amelyeknek a felére talán el sem mentem. Nem tudtam viszont mi legyen a töméntelen hűtőmágnessel, amiknek hála a hűtő fogantyúja már rég letört. A legtöbbet egy nagyon kedves barátnőmtől kaptam, aki rengeteget utazott – így legalább én is világot láttam egy kicsit. Szóval, el nem ajándékozhattam őket, de ki is ajándékoz tömegével hűtőmágnest? És kinek? Így jött az ötlet: nászajándék lesz belőlük. Közelgett ugyanis Adriennek, a ‘folyton utazó’ barátnőmnek az esküvője. Így született ez a blog.

A legtöbb mágnest éjszaka, sutyiban raktam ki, volt, amikor segítőm is akadt (a szívem úgy dobogott, hogy majd leestek a mágnesek a hídról). Másnap persze visszamentem és még egyszer utoljára elbúcsúztam a saját szerzeményeimtől is, a sárga nyíltól, amit valahol Spanyolországban vettem, a népviseletbe öltözött csinos magyar menyecskétől és a Kékes-tető egy darabjától, amik egy csinos magyar menyecskére emlékeztettek (remélem jól van), vagy a vicsorgó vikingtől, ami egy északi nyár emléke, amikor soha nem akart lemenni a nap. (UPDATE: ezek közül, 4 év elteltével, már csak a nyíl van kint. Viszont vannak újak, egy félreeső szegletben, egy rakás szív, ezek is ‘nászajándékok’ egy kanadai-afrikai párnak.)

Nekem nagyon nagy élmény volt – és még most is az, néha kirakni, otthagyni egy-egy darabot és elképzelni, vajon ki találja meg. Végül is mégiscsak ajándékok lettek belőlük: ismeretlen embereknek. Remélem feldobtam néhányukat a nem remélt apróságokkal.

Szóval ha meguntad, ha megunt, ha megérkeztél, vagy indulsz, költözöl … vagy csak túl nehéz a hűtő ajtaja. Miért nem hozod ki a mágnesed – és hagyod a hídon?

More / Még több:

Read the rest of this entry »








%d bloggers like this: